fbpx

LÁTÁSVIZSGÁLAT- LÁTÁSTRÉNING

Foglalj időpontot fejlesztésre, weboldalunkon keresztül. 

Anna Fejlesztőközpont- 1146 Budapest, Dózsa György út 29.

Rólunk

Fejlesztési Központunkban – egy olyan helyet alakítottunk ki ahol célunk, hogy elősegítsük Ön és gyermeke fejlődését, tanulási képességét, javítsuk a kapcsolataikat a gyermekek és szüleik számára. Központunk oktatási és fejlesztő tevékenységek központja, amelynek célja, hogy generációkon átívelően gazdagítsa az egyének életét.

Központunk a hét minden napján nyitva tart, alkalmazkodva az Ön szabadidejéhez, lehetőséget biztosítva a növekedésre és elkötelezettségre vágyó egyének számára.

Interaktív műhelyek, gyakorlatorientált fejlesztések és együttműködési kezdeményezések kombinációjával lehetővé tesszük résztvevőink számára, hogy alapvető készségeiket fejlesszék.  

Bemutatkozás

Gyógypedagógusi diplomámat 2001-ben az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskolai Karán szereztem látássérültek pedagógiája és értelmileg akadályozottak pedagógiája szakon. Pályám kezdetén autista gyermekekkel dolgoztam, majd a felnőtt korú látássérültek rehabilitációjának világa vált választott területemmé, és ebben dolgozom mintegy 18 éve. Tapasztalataimat a Vakok Állami Intézete Vakok Elemi Rehabilitációs Csoportjában, majd a BULÁKE Szem(l)életmód Rehabilitációs Központjában és a Szem(l)életmód-Metszéspont Rehabilitációs Centrum – Agyi eredetű és halmozottan sérült látássérült személyek Rehabilitációs Szolgáltatópontjában szereztem. A felnőttekkel végzett munka mellett 4 és fél évet a FPSZ Látásvizsgáló Tagintézményében töltöttem, ahol 0-16 év közötti látássérült gyermekek szakértői és diagnosztikai vizsgálata volt a feladatom. Közben 2009-ben elvégeztem a rehabilitációs szakember a látássérülés területén szakképesítést adó szakirányú továbbképzést, 2019-ben okleveles gyógypedagógus végzettséget szereztem. 2017 óta óraadóként tanítok az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karán

Mivel foglalkozom?

Gyógypedagógus és látássérült személyek rehabilitációs szakembere vagyok, felnőtt látássérült
személyek fejlesztésével foglalkozom. A látás romlása, részleges vagy teljes elvesztése esetén nyújtok
segítséget, hogy önállóságát a lehető legtöbb életterületen visszaszerezhesse, képes legyen
maximálisan kihasználni a rendelkezésre álló látását, megtanulja ellensúlyozni a sérülés jelenlegi
kihatásait, és hogy fejlődjenek azok a képességei (olvasás, írás, tájékozódás, közlekedés, önellátás,
figyelem, emlékezet stb.), melyek egy-egy agyi történés (stroke, agydaganat, traumás agysérülés)
után érintetté váltak.

Mi a módszer lényege?

A fejlesztés a képességek, nehézségek és erősségek feltárása után egyénre szabottan történik. Önnel
egyeztetve határozzuk meg azokat a területeket, melyekben fejlődni szeretne. Minden előrelépés
alapja a folyamatos gyakorlás, a biztonság és magabiztosság megtapasztalása révén az önállóság
magasabb fokának elérése, amely során különböző eszközök, technikák, stratégiák megismerése
történik a kézzelfogható fejlődés elérése érdekében.

Mi a tematika?

Ahhoz, hogy kiderüljön, hogy pontosan milyen területeken van szüksége segítségre, meg kell
ismernünk jelenlegi látásteljesítményét, és azt, hogy mely feladatok (közeli éleslátást igénylő
feladatok, mint pl. olvasás-írás, pénzfelismerés, konyhai tevékenységek, önálló tájékozódás és
közlekedés) során tapasztal nehézséget. Használ-e, és ha igen, akkor milyen látásjavító eszközöket?
Agyi sérülés esetén esetleg azt tapasztalja, hogy látása éles, de nem tudja értelmezni a látottakat,
nem ismeri fel a tárgyakat, eltéved megszokott környezetében vagy egy új helyszínen, nehezen megy
az olvasás, ezért ilyen esetben egy átfogó vizsgálatra kerül sor arra irányulóan, hogy milyen az Ön
vizuális emlékezete, figyelme, felismerése stb. A felmérések segítenek ezek feltárásában, ami után
egyénre szabottan, az Ön igényei mentén kezdünk el dolgozni a választott területeken (optikai
segédeszközök használata, látással összefüggő képességek tréningje, tájékozódás és közlekedés,
önellátási-életviteli feladatok elvégzése). Megismerheti és begyakorolhatja azokat a technikákat és
eszközöket, melyekkel önállóbbá válhat, fejlesztheti azokat a képességterületeit, melyek az
agysérülés után megváltoztak.

Kiknek ajánlom?

Olyan felnőtt személyeknek ajánlom a rehabilitációs fejlesztéseket, akik valamilyen szembetegség
miatt, vagy valamilyen agyi történés után tapasztalnak látásukban változást. A látás nagyobb fokú
romlása, esetleg teljes elvesztése, vagy a látottak értelmezési képességének megváltozása bármely
életkorban bekövetkezhet, ami lehet egy lassú folyamat eredménye, vagy egyik napról a másikra
bekövetkező állapot következménye.

Mit érhetsz el vele?

A látást bizonyos határok közt lehet korrigálni szemüvegekkel, melyet a szemészek írnak fel. Ha
ezeken túl szükség van még segítségre, rendelkezésre állnak különböző optikai segédeszközök is,
melyekkel könnyebbé válnak a mindennapi tevékenységek. Számos olyan technika van, mellyel ezek
rosszabb látás mellett is biztonságosan elvégezhetők. Ha a látás miatt van szüksége a közlekedéshez
segédeszközre, ezek használatát is megtanulhatja, és visszaszerezheti az önálló közlekedés
képességét. Agyi sérülés esetén a célok, az eredmények nagyban függnek a sérülés típusától, annak

súlyosságától, és attól, hogy Ön mennyi energiát tud a gyakorlásba fektetni. Ebben a folyamatban
segíti Önt a közös munka. Röviden szólva, minden egyes eszköz megismerése, minden egyes technika
elsajátítása az önállóság nagyobb fokához segíti Önt hozzá. Az eredmény minden esetben a
biztonságosabb és önállóbb életvezetés kialakítása, a képességek jobb kihasználása.

Foglalj időpontot!

Telefon: +36 30 525 3827